„Nagyon készült az ellenzék a triumfálásra, ám ez ezúttal is elmaradt. Ha még pontosabban akarunk fogalmazni, akkor az ellenzéki sajtó készült a diadalmenetre, ugyanis komolyan vehető ellenzék nincs, csak hisztériázó kisdobos fiúk és kisdobos lányok vannak. Így a hazai sajtó vette át az ellenzék szerepét, végképp szakítva az objektivitás puszta látszatával is. Éppen ezért neveznek bennünket »propagandasajtónak«. (lásd még: projektálás, kognitív disszonancia stb., de mégsem állíthatunk minden 444-es, indexes, hvg-s és narancsos újságíró mellé egy pszichológust.)
Nézzük először nevezett »sajtó« csütörtöki címadásait:
»Az Európai Néppártnak sikerült négyszögesítenie a kört a Fidesszel« – így az Index.
»Csak három hónap múlva derül ki, veszített-e a Fidesz – Egyelőre még csak felfüggeszteni is úgy tudták a Fideszt, ahogy ők akarták”. Orbán letette a fegyvert. És a néppárt is« – így a 24.hu.
»Orbán úgy csinál, mintha maga kérte volna a felfüggesztését a Néppártban – Pedig úgy emlékszünk, inkább 13 másik párt kezdeményezte ezt« – így a Magyarnarancs.hu.
Az utolsót mindjárt el is vethetjük, a narancsosok még arra a minimumra is képtelenek, hogy a nyilvánvaló tények megzavarják őket. Nem így az Index, amelyik éppen azon kesereg, hogy a néppárti döntést minden érintett fél a maga szája íze szerint tudja kommunikálni. Esetünkben a 24.hu jár legközelebb a valósághoz, amikor keserűen megjegyzi: »Egyelőre még csak felfüggeszteni is úgy tudták a Fideszt, ahogy ők akarták«.
Igen, erről van szó.
Igen, pontosan az történt a magyar miniszterelnök akaratából, ami 2000-ben történt az osztrák Wolfgang Schüssel vezette Osztrák Néppárttal (ÖVP), amikor éppen őket akarták kizárni, amiért a szavazói akaratnak megfelelően koalícióra léptek az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ). Akkor az osztrák kancellár közölte, önként felfüggeszti pártját az Európai Néppártban, ameddig valami »bölcsek« kivizsgálják az osztrák demokrácia helyzetét. Pontosan ugyanezt tette most Orbán Viktor, és pontosan ez a döntés született.